Bubelényi László festőművész festményei az Art Union Galériában

Cikk szerzője: viride

Bubelényi László festmény: Naplemente

Az Art Union Művészeti Galéria egyedi hangulatát a többféle festészeti stílus és hangulat lenyűgöző keveredése adja. A Budapest szívében nyílt galéria hűen őrzi az ungvári születésű festőművész, Bubelényi László munkásságát.

A festőművész 1953-ban született Kárpátalján. Kiemelkedő tehetsége már a helyi festőiskolában megnyilvánult. A művészi véna adott volt, hiszen nagyapja a kandalló készítés mellett szobrászkodással kereste a kenyerét; kerámiából, valamint gipszből készült szobrok alkotásával foglalkozott. Bubelényi László magántanulóként elsajátíthatta a festőművészet alapjait. Festészetére nagy hatást gyakorolt Bakonyi Zoltán és egykori szomszédja, Márton Béla festőművészek munkássága. Márton Bélának köszönhetően ismerte és szerette meg a természeti ábrázolást, illetve elsajátíthatta annak sajátosságait. A rendszerváltást követően családjával Magyarországra költözött. Cegléden, a lakóhelyén nyitotta meg első önálló kiállítását, mely hatalmas sikert aratott. Bubelényi László 1990-ben csatlakozott a Magyarországi Képző- és Iparművészeti Egyesülethez és a Bagatell Képzőművészeti Szövetséghez. Művészetének tökéletesítéséhez részt vett tanulmányutakon, járt Ausztriában, Németországban, valamint Horvátországban. A Bubelényi festmények középpontjában a festőművész szívéhez oly közel álló természeti ábrázolások, tájképek és vízparti csendéletek állnak. Festményei különlegességét a lendületes ecsetkezelés adja, mellyel tökéletes módon ragadta ki a pillanat szépségét. Élete során több, mint 50 önálló kiállítása és 100 feletti csoportos kiállítással büszkélkedhetett.

Bubelényi László festményei az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben, Franciaországban, Ausztriában, Szlovákiában és természetesen Magyarországon is megtalálhatóak. 2018-ban egy súlyos betegség következtében elhunyt. Bubelényi László festményei hűen őrzik munkásságát az utókor számára, mely festményeknek felbecsülhetetlen eszmei értéke megkérdőjelezhetetlen. A művész hitvallása: “A legnemesebb művészet másokat boldoggá tenni”. Látogasson el galériánkba, és ismerje meg a világhírű Bubelényi festményeket.

Kíváncsiak vagyunk a véleményedre, szólj hozzá a cikkhez!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.